Három vendéglátást oktató tanitézmény számára egy kis segítség

2019.09.20

Nagy Örömünkre szolgál, hogy tudtunk segíteni. Balaicz Zoltán Polgármester Úrral, a zalai gyerekek és diákok jelenéről, jövőképéről beszélgetve egy gondolatmag került elültetésre, majd pár héttel később megvalósításra. Lokálpatriótaként mindig is figyelemmel kísértem lakókörnyezetem, korábban mindez kimerült az iskolákban tartott előadások és bemutatók keretében. Most ennél hatékonyabbat, átfogóbbat szerettem volna biztosítani a Zalamegyei Kórház és a Vöröskereszt után a tanintézmények irányába. Ezen apropó kapcsán merült fel az ötlet, hogy a személyes kötődésem és kapcsolatok miatt a megye 3 vendéglátást oktató tanintézményének nyújtsak lehetőség szerint segítséget. A zalaegerszegi Báthory István és a Keszthelyi VSZK elfogadta az ital és koktélismeret oktatásához szánt eszköz és alapanyag csomagot. Így a 7 számjegyet meghaladó érték a legjobb helyekre került. Magánszemélyként néhány személyes a világbajnokságokon is használt eszközeimet tettem csomagokba, kiegészítve még nem használt új eszközökkel. Partnerem a Heinemann Testvérek Kft. jóvoltából pedig poharak, tálcák, jégvödrök, kerültek még a dobozba hiszen ezekkel fognak majd a jövőben a munkájuk során is találkozni. Valamint a Kikimix Co. Kft. manufaktúrájának termékei is helyet kaptak. Az ország legjobb gasztro helyszínei által használt gyümölcspürék valamint a hazai és ,külföldi topp üzletekben is alkalmazott étel-ital parfüm válogatás formájában. Saját tapasztalatból fontosnak tartom, hogy a tanulás időszakában lehetőség szerint már a világ legújabb alapanyagaival is megismerkedjen, barátkozzon az aki a jövőben hivatásának fogja tekinteni a választott szakágat.Szándékaim szerint ezáltal tudtam hozzájárulni a közelmúltban egyre impozánsabb tanulmányi, szakmai sikereket elérő tanulók, tanáraik és oktatóik jövőbeni munkájához.

https://www.facebook.com/story.php?story_fbid=10157519169224518&id=839969517